smileemotions

Ma reggel olvastam ezt a Müller Péter idézetet és hirtelen képek villantak be lelki szemeim előtt, ahogy ma korán munkába indultam. Az egész úgy kezdődött, hogy esett az eső, ami – korábbi tapasztalatokból kiindulva – alapvetően semmi jót nem jelentett. Ilyenkor mindenki autóba ül, hatalmas dugók alakulnak ki a városban, ingerültek, türelmetlenek az emberek.

Némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy – sokakkal ellentétben – nem az autót választom és páromat sem riasztom, hogy szaladjon el velem, hanem szokásos elektromos rolleremmel veszem nyakamba a várost.

Az első meglepetés az volt, hogy az utcánkban – ahol egyébként hetente kb. 5 autó jár összesen – forgalmi dugó volt és perceket kellett várnom, hogy egyáltalán le tudjak lépni az úttestre. Aztán a Ceglédi utcán már polgárőr terelte a forgalmat, mivel akkora volt a parkoló és bekanyarodó autók áradata, hogy pillanatok alatt kisebb tumultus keletkezett. Én békésen haladtam a parkoló autók mellett, még örültem is, hogy most nem egy dugóban ülök, hanem kényelmesen haladok elektromos járművemmel, amikor egy bősz anyuka felfedezett egy épp előttem lévő rést a kocsisorban és csikorgó gumikkal bevágott, nehogy lemaradjon az ajándék parkolóról. Én satufékeztem, elrántottam a kormányt, pont a parkoló kellős közepére sikerült így kerülnöm, amire a válasz egy ingerült kézmozdulat volt, ami annyit jelentett, hogy húzzak onnan nagyon gyorsan.

Ez a felvétel nem saját fotó, de a hölgy reakciója az internetről nagyon sok hasonlóságot mutatott az elém vágó szülő reakciójával.

Ebben a pillanatban elég nehéz volt bármiféle pozitív érzést táplálnom a „kedves” anyuka iránt és én is átmentem dühöngőbe, Igyekeztem minél hamarabb továbbállni, miközben újra végigpörgettem az eseményeket és lassan kezdtem hálát érezni, hogy semmi baj nem történt. Aztán igyekeztem elfogadni, hogy mindenki hibázik, hogy mindenki lehet fáradt, feszült, ideges és vannak gyenge pillanatai. Ezt megértettem, kicsit meg is sajnáltam a „kedves” anyukát, de megszeretni azért nem tudtam. Úgy éreztem ehhez már legalább Teréz anyának kellene lennem, akit a napokban szentté is avatott a római katolikus egyház, de én nem vagyok Teréz anya.

Még napközben is többször eszembe jutottak a reggeli események, Müller Péter gondolata azonban olyan volt, mint egy üzenet.  Üzenet arról, hogy ne zsörtölődjek tovább, hogy én sem vagyok tökéletes és, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy egyetlen percét is szeretet nélkül éljük. A gondviselés pedig igenis létezik, vigyáz ránk, amikor kell és ha az ember segíteni akar magán, akkor meg is kapja a segítséget, sokszor egy szó, vagy kósza gondolat formájában, de mindent a megfelelő pillanatban.

Fotók: Sygma

Néhány hete barátnőmmel beszéltem telefonon és éppen arról mesélt, hogy milyen jó volt egy kellemes hetet a volt párjával tölni. Már nem volt közöttük semmiféle kapcsolat, mégis éjszakánként összebújva ébredtek, holott tudták, hogy nincs közös útjuk és pár nap múlva el kell engedniük a másikat. Én nem értettem ennek mi értelme, mire barátnőm egyszerűen csak annyit mondott: „az élethez kell egy kis őrültség”.

Ezen elgondolkozva jöttem rá milyen fontos, hogy képesek legyünk elengedni magunkat, amikor nem foglalkozunk semmivel, amikor félretesszük az előítéleteinket arról, hogy mi lenne a helyes és a helytelen, csak azt tesszük, ami jól esik.

Ez gyerekkorban még természetesen megy mindenkinek, aztán felnőttként valahogy elfelejtjük milyen is önfeledten szabadnak lenni.

A felnőtt lét az állandó megfelelésről, alkalmazkodásról, mindennapi érdekharcok megvívásáról szól, amiket sok esetben a tanult és megszokott társadalmi normáknak megfelelően játszunk.

Néha azonban jó kilépni a konvencionális szerepekből, nem gondolni semmire, csak hagyni, hogy a szél simogassa az arcunkat, vagy pár napot együtt aludni valakivel, anélkül, hogy a jövőn, vagy az illem merev szabályain gondolkoznánk.

Merj néha őrültnek lenni, ezáltal ismerd meg önmagad

A lényeg, hogy merj élni, kilépni a saját komfortzónádból és ne gondolkozz, csak hagyd magad szárnyalni. Hagyd magadnak átélni a pillanatot.

Mindig csak az adott pillanat létezik, minden más az idő martaléka.

A bátorság egy ponton túl már őrültség, őrültség nélkül azonban csupa szürke hétköznap az élet. Az őrültség lehet egy szokásostól eltérő mondat, tekintet, ami téged és másokat is megmosolyogtat, ami kizökkent, ami miatt jobban érzed magad.

Mindenkit más tesz boldoggá, mindenki mást érez, máshogy működik és mindenkinek magának kell megismernie önmagát.

Születéskor vastag szakkönyvek foglalkoznak a babaápolással, mit tegyünk, ha beteg a gyerek, ha éhes, vagy bepisilt, azt azonban sehol nem írják le, hogy mi fogja boldoggá tenni. Senki nem kap a kezébe használati utasítást saját magához. Éppen ezért olyan fontos, hogy ne befolyásoljanak a társadalmi elvárások, ne az elvárt normák, sablonok szerint éljük az életünket.

„Nem az az őrült, aki valamely indíttatásból különös dolgokat cselekszik. Az az igazi őrültség, ha az ember mindig ugyanazt csinálja, mégis hinni akarja, hogy más lesz az eredmény.”

Csak azt vegyük át, ami boldoggá tesz, mert az tényleg rólunk szól, ami nem, azt viszont nem érdemes erőltetni. Hogy ezt valaki el tudja dönteni szükség van önismeretre, melyhez elengedhetetlen, hogy olykor-olykor elhagyjuk saját komfortzónánkat és ezáltal megszerezhessük azt a bizonyos - korábban sehol nem olvasott - használati útmutatót.

Engedd el a boldogtalanságot

Sokszor nem könnyű elengedni, ami boldogtalanná tesz, főleg, ha kifelé hárítjuk a felelősséget, pedig valójában minden a mi saját döntésünkön múlik. Nem számít, hogy hogyan bántak velünk gyerekkorunkban, vagy hogyan viselkedett velünk a férjünk, vagy a gyerekünk, valójában mindig van választásunk és minden a mi döntésünkön múlik. Ennek felismerése a igazi változás záloga.

"A boldogtalanság nem történik velünk, azt mi állítjuk elő."

Abban a pillanatban, ahogy végre elengeded, a boldogtalanság érzését, újra elkezded a saját utadat járni és elkezded megváltoztatni az életedet. Ilyenkor elkezdesz újra magadra, a benned lévő belső hangra figyelni, aki ösztönöz, segít és ha egyszer lesz bátorságod meghozni a döntést, és megtapasztalod milyen boldognak és elégedettnek lenni, akkor már soha nem fogod kevesebbel beérni legyen szó munkáról vagy párkapcsolatról.

Mindig a bennünk lévő képek, hitrendszerek korlátoznak, aztán egyszer csak elengeded őket és rájössz, hogy egy illúzióhoz ragaszkodtál.

Az álomkép nem tesz igazán boldoggá, érzed, hogy valami hiányzik és egyszer csak eljön az ideje, hogy menni kell tovább, keresni kell tovább, hogy megtaláld azt a társat, hivatást, ahol valóban boldognak érzed magad.

Ehhez azonban be kell zárni az ajtókat, el kell engedni a nem működő dolgokat, meg kell gyászolni a veszteséget, majd, amikor eljön az ideje újult erővel kell indulni tovább. Minden folyamat segít, hogy minél jobban megismerd önmagad, hogy megtudd mire vágysz valójában.

Abban biztos lehetsz, ha az utadon haladsz boldognak érzed magad és elhárul előled minden akadály. Ha a megfelelő társ van melletted, akkor nem kell görcsösen kapaszkodnod belé, mert ő nem fog elmenni, neki mellette a helyed és neked mellette. Ha valaki egyszer megtapasztalja az életében, hogy milyen érzés, amikor megtalálod, ami hozzád tartozik, akkor az élete minden területén ezt keresi majd és képtelen lesz  beérni kevesebbel.

Itt Ákos sorai jutnak eszembe: "Senki sem veheti el, ami csak a tiéd." És ebben teljesen igaza van.

Merj változni és változtatni

Már régóta tudom, hogy az életben nincs rossz döntés, csak, ha nem döntünk, ha halogatjuk, az utolsókig húzzuk a dolgokat, míg végül elmegy a lehetőség az orrunk előtt.

Merjünk változtatni azon a mintán, ami nem tesz minket boldoggá. Csinálhatjuk máshogy, mint a környezetünk, attól, hogy nem találjuk a helyünket még nem biztos, hogy a hiba a mi készülékünkben van.

Az utóbbi időben én is kezdek rádöbbeni, hogy a "napi 8 órában alkalmazottként dolgozom valahol" igazából nem az én műfajom. Korábban nem is tudtam mitől szenvedek, soha nem láttam senkitől, hogy másképp is lehet. Aztán egyszer csak megismerkedtem a jelenlegi párommal, aki már fiatal kora óta vállalkozik, magának keresi a munkát, osztja be a pénzét és az idejét. Ekkor csodálkoztam rá, hogy így is lehet élni és azóta tudom megfogalmazni, hogy mi az, amit szeretnék. És, ha valaki tudja mit akar, előbb utóbb el is éri azt.

Az ismeretlentől való félelem

Az ismeretlentől való félelem egy nagyon erős érzés, ami folyton akadályokat gördít az utunkba, anélkül, hogy tudnánk mi történik.

Ilyenkor érdemes magunkba nézni és feltenni a kérdést, hogy mire is vágyunk valójában. Miért lenne rossz, ha nem teszi boldoggá az, amire sokan vágynak? Az, ha valaki elhiszi, hogy neki ennyi jár, vagy hisz benne, hogy ennél még jobb lehet az már mindenkinek a saját döntése.

Párom szokta mondogatni, hogy minden fejben dől el és egyre inkább úgy érzem, hogy igaza van.

Az ember legnagyobb korlátja saját maga, akivel meg kell vívnia harcait, hogy változni tudjon és adott esetben boldogabb lehessen.

A változás felé vezető lépcső sokszor nehéz az elején, ha valaki rászánja magát, hogy elindul nem is érdemes egy ideig visszafelé tekingetni, összehasonlítgatni az előzőt a jelenlegivel, mert lehet, hogy a másik élet könnyebb volt, de valami mégis hiányzott, mégsem tudott boldoggá tenni.

A jövő azonban nincs kőbe vésve, csak homokba írva, így szabadon formálhatjuk azt. A változtatásra pedig mindig van lehetőség.

Azt már észrevettem mostanában, hogy türelmetlenebb vagyok a barátaimmal, mint korábban. Nem értem, hogy miért nem halad, miért nem tudja összeszedni magát, eddig azonban nem gondolkoztam el rajta, hogy ez az érzés milyen üzenetet is hordozhat számomra.

Aztán ma rájöttem! Ami kinn az van benn, ha nem tudom megadni a barátaimnak a megfelelő türelmet és empátiát, akkor valószínűleg ezzel saját magam irányába is gondjaim vannak. Ahogy elkezdtem ezen gondolkozni ráeszméltem, hogy már megint ugyanazt a hibát készülök elkövetni, amit olyan gyakran szoktam. A türelmetlenség általában akkor fordul elő nálam, amikor látom magam előtt a célt és legszívesebben már a célállomáson lennék, csak pörgetném az időt, hogy gyerünk, hajrá és ezzel elmulasztom megélni a jelen pillanatot.

Jelenleg a családom és az írás töltik ki az életemet, számtalan ötletem van, amivel foglalkozni szeretnék. Úgy érzem – életemben most először – tudom mit akarok és ezért folyamatosan tenni is szeretnék. Az idővel azonban nem lehet hadakozni, ugyanis minden változás egy folyamat, ami sokszor rengeteg felismerést hoz, a türelmetlenség pedig nem a legjobb tanácsadó.

„Az időhöz türelem kell.”

Szombaton vacsorázni mentünk párommal. Én nagyon büszke voltam magamra, mert épp befejeztem egy indiai utazásról szóló cikkemet, amin napok óta dolgoztam. A megkönnyebbülés helyett azonban csak égető sürgetést éreztem, hogy kezdjem a következőt, ezt azonban az ebéd idejére igyekeztem félresöpörni.

Ekkor párom – mintha érezné mi zajlik bennem – arról kezdett el beszélni, hogy mindennek meg kell adni a kifutási idejét. Azt mondta, hogy amikor úgy érzed kész vagy valamivel, akkor még valójában nem vagy kész teljesen.

Fontos, hogy ne rohanj, hanem adj néhány napot magadnak. Ez alatt a néhány nap alatt érik be teljesen az, amivel adott esetben heteken keresztül foglalkoztál. Ilyenkor még kiegészítheted, beleteheted, ami eszedbe jut és érezni fogod azt is, amikor végül minden lecseng benned. Ekkor vagy tényleg kész a munkával, ez maga az alkotás folyamata, ami az élet minden területén alkalmazható.

Akkor úgy gondoltam értem a szavait, de most rájöttem, hogyha igazán értettem volna, akkor nem maradt volna bennem türelmetlenség. De hát nekem nincs időm, én egyszerre akarok mindent, máris, azonnal, ehhez pedig még sok munka van előttem, így most is egyszerre három cikken agyalok...

Aztán ma, amikor a barátnőmmel beszéltem hirtelen megértettem. Ennek így semmi értelme, változtatnom kell a hozzáállásomon. A türelmet már évek óta tanulom, és úgy látszik mindig újabb leckéket kapok az élettől, a tanulási folyamatnak pedig soha nincs vége.

Tegnap a cikkben szereplő barátnőmmel találkoztam. Jó szokása a késés, így, amíg várakoztam rá elővettem a határidőnaplómat, amiben az a csodálatos, hogy minden napra üzen valamit számomra. A mai üzenete a következő idézet volt:

„Ha türelmetlen vagy elrontod az örömödet. Ha valamit szeretnél, legyen öröm a várakozás is. Semmi sem történik előbb, mint ahogy eljön az ideje."

Szentül hiszek abban, hogy a tartós változás mindig belülről indul, ahhoz azonban, hogy ez a külvilágban is megnyilvánuljon általában időre van szükség. A belső változással azonban sokszor elkezdjük kinőni régi környezetünket, így már másik párkapcsolatra, munkahelyre vágyunk, a régi környezetben pedig nehéz türelmesnek lenni még akkor is, ha közben minden erőnkkel a változást készítjük elő az életünkben. Ha azonban siettetjük a még be nem ért folyamatot, ha türelmetlenek vagyunk önmagunkkal, azzal csak elrontjuk a jelen pillanat tökéletességét és esetleg elsiklunk olyan dolgok felett, amik a továbblépést segítik.

Úgyhogy a mai nap tanulsága: 

Csak az önmagával türelmes ember tud másokkal is türelmes lenni.

 Azt hiszem az írás és minden értékes dolog az életben az adásról szól, amivel önmagának és másoknak is adni szeretne valaki. Addig azonban, amíg magamat nem tudom feltölteni, amíg magamnak nem tudom megadni a türelmet, a szeretetet, addig ezt másoknak sem fogom tudni közvetíteni, az írásaim pedig szimpla sorok maradnak. Egy jól elvégzett iparos munka, egy pipa, hogy megcsináltam, megint léptem egyet a cél felé, közben pedig nem értem el semmit. Az az írás, ami mögött nincs őszinteség, nem szívből jön egy fabatkát sem ér.

Csak a boldog, önmagával megbékélt ember tudja mások életét, szemléletmódját is pozitív irányba befolyásolni. A mindennapok rohanásában könnyű ezt elfelejteni, még szerencse, hogy az élet ezer jelet küld, hogy a helyes irányba tereljen. A jelek felismerése érdekében fontos a saját igényeinkre való odafigyelés és, hogy ne kössünk mindent feltételhez, mert így még a legnagyobb boldogságot ígérő cselekedettől sem tudjuk majd boldognak érezni magunkat.

„Senki sem veheti el, ami csak a miénk.”

Az biztos, hogy, ami a miénk azt nem vehetik el tőlünk, de ha nem teszünk érte, akkor nem érjük el. Éppen ezért meg kell találni az egyensúlyt a célok elérése érdekében, majd türelemmel várni, hogy bekövetkezzen a változás. Azt hiszem a karácsony kiváló időszak a teremtés és türelem párhuzamos gyakorlására…

A karácsony a szeretet ünnepe, ezért javaslom próbálj egy kicsit – velem együtt – lassítani és egész hónapban keresni azokat a dolgokat, melyek boldoggá tesznek. Egyetlen érzés sem jön csak úgy, amit érzel az nem a véletlenek játékának következménye. A saját valóságodat te magad teremted, az apró jelek pedig terelgetnek, bízd rájuk magad nyugodtan és használd a megérzéseidet.

Az elmúlt néhány hónapban viharként söpört végig környezetemben a változás, érzelmi hullámvölgyeket, párkapcsolati mélypontokat látok magam körül. Furcsa figyelni barátaim küzdelmét abban az élethelyzetben, amin én valamivel előttük túljutottam, így tapasztalatból tudom, hogy milyen hihetetlen energiákat képes felemészteni a döntésképtelenség.

Azt hiszem a mai kor egyik legnagyobb dilemmája, hogy meddig maradjunk egy párkapcsolatban. Európában már régóta nem jellemző a szülők által előre elrendezett kényszerházasság, van szabadságunk eldönteni, kit válasszunk és meddig maradjunk mellette, így probléma esetén a felelősség is a miénk. Automatikusan tesszük fel magunknak a kérdést, hogy meg lehet-e még menteni, ki lehet-e még többet hozni a kapcsolatunkból, vagy itt az ideje a továbblépésnek.

Nem könnyű kérdések, ráadásul a választ senki nem adhatja meg helyettünk. Nincs tökéletes recept, vagy csodaszer, ahány ember annyi nézőpont, a végső döntés pedig csakis a miénk.

8 tipp, hogy ne sodródj tovább!

1. Légy őszinte, vállald fel a problémát!

A változáshoz vezető első lépcső, ha szembenézel a nehézségekkel, hiszen e nélkül sehová nem juthatsz.

Mélyen magadba tekintve észreveheted, hogy egy kapcsolat megromlásának te magad is szerves résztvevője vagy. Nincs olyan, hogy csak az egyik fél a hibás, hiszen, ahogy a mondás is tartja, az éremnek két oldala van, ha változtatni szeretnél, megérteni, hogy mi vezetett az adott helyzet kialakulásához, akkor legalább magadhoz légy őszinte és ne hárítsd a másik félre a kizárólagos felelősséget.

Azzal, hogy felelősséget vállalsz, visszaveszed a saját életed feletti hatalmat és irányítást.

Ha te magadban feltártad, hogy mi az, ami bánt, ami miatt úgy érzed, nem működhet tovább a kapcsolat, akkor fontos, hogy ezt próbáld meg őszintén megosztani a társaddal is. E nélkül esélyt sem adsz a kapcsolat megmentésének és várod, hogy a másik fél olvasson a gondolataidban, kitalálja, hogy mire is van pontosan szükséged.

Ráadásul egy tisztázó beszélgetés nélkül csak tovább húzod az időt, mivel titkon reménykedsz abban, hogy minden megváltozik. Egy nagy beszélgetés alkalmával azonban lehetőséget adsz, hogy megismerd a másik fél álláspontját, azt hogy ő hogyan éli meg ugyanazt az élethelyzetet, lát-e még esélyt a kapcsolat megmentésére és esetleg közösen találjatok valami megoldást.

2. Tedd fel magadnak a kérdést, mit szeretnél!

Lehet, hogy évek óta nem merted feltenni magadnak azt a kérdést, hogy mire vágysz valójában. Ez elsőre rémisztő lehet, gondolj azonban arra milyen csodálatos lesz újra felfedezni ki is vagy most és ezáltal a párkapcsolati probléma megoldásához is közelebb kerülhetsz.

3. Vizualizálj!

Senkit nem lehet akarata ellenére megváltoztatni, ezért érdemes azt a kérdést is feltenni, hogy el tudod-e fogadni a társadat olyannak amilyen.

Ezzel a tudattal képzeld el magad a társad mellett a jövőben és figyeld közben az érzéseidet. Figyeld, hogy tudsz-e még olyan képet magad elé festeni, amiben boldognak érzed magad mellette. Vizsgáld meg, hogy ehhez az érzéshez mire lenne szükséged.

Azt is képzeld el, hogy boldog vagy és figyeld, hogy ekkor milyen kép jelenik meg előtted. Ebben benne van-e a társad? Akarod-e, be tudod-e őt tenni magad mellé?

4. Szabadulj meg a félelmeidtől!

A kolibri repülése csodaszámba megy. Rengeteg energiát felemészt, kész anatómiai csoda, hogy ez a mádár képes a levegőben maradni - másodpercenként kétszáz csapást is végeznek szárnyaikkal. Létükkel bizonyítják, hogy nincs lehetetlen. 

Az életben az egyik legnehezebb lecke az elengedés, pedig mindennapjainkat áthatja a találkozások, búcsúzások egymást érő láncolata. Mégis, ha valakit igazán közel engedtünk magunkhoz, ha megosztottuk vele érzéseinket, gondolatainkat, akkor az elválás már nem olyan egyszerű, mint, amikor elköszönsz a buszsofőrtől leszállásnál.

Minden mélyebb kapcsolat lezárása egy gyász folyamat egyben, amit nem lehet megspórolni. Jönnek a félelmek, a közösen felépített dolgok felszámolása, az ezzel járó anyagi problémák, mégis az élet úgy működik, hogy ha az utadon haladsz, akkor kapod a segítséget mindenhonnan, olyan helyekről is, ahonnan nem is vártad volna.

Merd megélni a fájdalmat, a szomorúságot, merj belépni lelked rejtett bugyraiba, mert ez a záloga a továbblépésnek. Amíg nem lépsz be, amíg menekülsz, addig megrekedtél, egy helyben toporogsz és keresed a menekülési útvonalakat.

Döntéseinket lehet szeretet és félelem alapon meghozni. Ha a menekülés a fő mozgatórugó, az, hogy a kisebb rosszat válaszd, akkor a döntést nem a legbensőbb valódnak megfelelően, legjobb meggyőződésed szerint hoztad, hanem megálltál félúton. Megálltál, hogy ne kellejen elhagyni a komfortzónádat, és az élet folyamatosan adja majd a nehéz helyzeteket, hogy megerősítsen.

Az életedben minden érted történik, azért, hogy fejlődj, és erősebbé válj, ezért sokszor nem kerülheted el a veszteséget, hiszen először be kell csuknod egy ajtót, ahhoz hogy egy másik kinyíljon.

5. Ha nem megy, ne erőltesd!

Mindig van egy pont, ahol már nagyon nehéz egyenesbe hozni a dolgokat. Amikor már tele vagy indulattal, feszültséggel, elég egy rossz szó és felszínre törnek a sérelmek, amin kérdés, hogy mennyire tudsz, vagy akarsz felülemelkedni. Ezt mindenkinek magának kell eldönteni és érezni.

Ha azonban már csak űrt és szomorúságot, valaminek a hiányát érezitek egymás mellett, megpróbáltatok mindent, de semmi nem működött, akkor be kell látni, hogy eljött az ideje a továbblépésnek.

Fontos, hogy tudj nemet mondani, hogy legyen hely az életedbe beköszönő jó dolgoknak. Az adott pillanatban hozott döntéseid és az, hogy mennyire bízol önmagadban határoznak meg mindent. Mennyire bízol az életben, a saját erődben, abban, hogy megérdemled a jobbat, a boldogságot.

6. A szánalom nem segít!

Sokan vannak, akik szánalomból tartanak ki párjuk mellett, azt a hamis illúziót ébresztve magukban, hogy társuk nélkülük képtelen lenne élete folytatására.

Ezzel nem tisztelik a mellettük lévő társat, nem bíznak az erejében, abban, hogy képes megoldani és kézbe venni a saját életét. Ezzel tudat alatt is tovább csökkentik az illető önbizalmát, önértékelését és csak fokozzák a párkapcsolati problémát.

7. Szánj időt magadra!

Egy nehéz döntés előtt érdemes megállni, pár napot egyedül tölteni, eltávolodni mindentől és mindenkitől, főleg a párodtól és a saját életedtől. Ez az egyetlen módja, hogy meghalld a benned lévő halk kis hangot, azt a hangot, ami a lelked legmélyéről szól és a helyes irányt súgja számodra. Megengedni magadnak, hogy csak legyél, hogy ne csinálj semmit, ezáltal ne húzd az időt, ne sodródj tovább, hanem dönts és vállald a következményeket, annak érdekében, hogy mielőbb újra boldognak érezhesd magad.

Ekkor látszólag nem történik semmi, belül azonban komoly munka zajlik, hiszen ebben a folyamatban hozod meg a jövődet formáló legfontosabb döntéseket.

8. Ha megvan a döntés, ne halogass!

Egyszer egy előadáson feltették azt a kérdést, hogy mi az elvesztegetett idő. Erre az a válasz született, hogy az, amikor már tudod, mit kellene tenned, de nem csinálsz semmi. Úgyhogy, amíg nincs meg a végső döntés hagyj időt magadnak, amikor azonban már világosan látod, hogy mi legyen a következő lépés, de nem léped meg, onnantól kezdve elvesztegeted a boldogságra és a további fejlődésre adatott értékes perceket. Ne várd a tökéletes pillanatot, mert az lehet, hogy soha nem jön el.

Október elején jelent meg egy cikk, mely Julia Roberts smink nélküli fotóját és az ehhez fűzött gyönyörű gondolatait tartalmazta. Azóta ez a néhány mondat az egész internetet körbejárta, én legutóbb megosztott facebook üzenetként találkoztam vele.

Azt már régóta tudom, hogy a modern civilizáció szenved egyfajta megfelelési kényszertől, amit Julia Roberts találóan tökéletesség-mániának nevez.

Néhány hetet Indiában töltöttem és ott éreztem meg először milyen az, amikor a megfelelési kényszer és a tökéletesség-mánia egyszerűen leolvad az emberről.

Ezek a gyerekek a maguk természetességével a legszebbek.

Egy jóval egyszerűbb, higiéniai szempontból is erősen kifogásolható környezetben, ahol magamnak mosom a ruháimat és vízzel öntöm le a wc-t, valami elkezdett változni bennem. Egyre kevesebb jelentősége volt a külsőségeknek, a cicomát egyre inkább átvette a praktikum, arról nem is szólva, hogy a folyamatos feladatok, élmények mellett, nem volt túl sok időm a töprengésre. Indiában állandóan történik valami, soha nincs csend, állandó mantráktól, zenétől, autódudától hangos minden, legfeljebb éjszaka van néhány óra nyugalom.

A cikket elolvasva elkezdtem azon gondolkozni, hogy miért éreztem magam szabadabbnak Indiában, mint a jóléti társadalmat jelentő Európában.

Azt hiszem a nyugati civilizáció és a vele járó kényelem magam mögött hagyásával elkezdtek fellazulni a bennem szunnyadó sztereotípiák, elvárások. Kezdetben próbáltam Indiát a nyugati világ mércéjéhez hasonlítani, aztán rá kellett jönnöm, hogy egyik kultúra sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen máshogy alakultak ki szokások, a gyerekek mást tanultak az édesanyjuktól például arról, hogy melyik kézzel egyenek, vagy hogyan használják az illemhelyet.

Emellett India folyamatos külső figyelmet igényel, mindig jelen kell lenni, ha egy pillanatra elkalandozol, biztos, hogy rád dudál valaki, esetleg papucsban egy adag tehén lepénybe lépsz, vagy egy majom próbálja elcsórni a szemüveget a fejedről. Aztán ott vannak az emberek, akik egyfolytában próbálnak vásárlásra bírni, vagy csak egyszerűen a fehér bőröd látványa, és az ezzel járó néhány rúpia reményében vesznek körbe állandóan.

Azt hiszem az európai társadalmakban az oly nagyon áhított biztonság és kényelem időközben a lélek veszélyes ellenségévé vált.

A modern gépek alkalmazásával egyre több idő jut saját magunkra, de ezzel együtt nem tanultuk meg lecsendesíteni, vagy hatékonyan lefoglalni az elménket. Ez annak veszélyét rejti magában, hogy túl sokat agyalunk és folyamatosan pótcselekvést keresünk annak érdekében, hogy el tudjunk menekülni önmagunk elől.

Éppen ezért fontos, hogy végre tudatosan kezdjük kézbe venni életünk irányítását. Keressük meg azt, ami boldoggá tesz és csináljuk, hiszen a tétlenség az elme egyik legnagyobb ellensége. Indiában például mindenki azt teszi, amihez kedve van. Európában ezt még egy milliárdos üzletember is csak nehezen, bizonyos időszakokban engedheti meg magának.

„Óriási mennyiségű sminkkel takarjuk el az arcunkat. Botoxot injekcióztatunk magunkba és még éheztetni is képesek vagyunk magunkat, hogy elérjük a tökéletes alakot.”

Julia Roberts

Kétségtelen, hogy a külsőnkkel, megjelenésünkkel való beteges foglalatoskodás is az elme egyik pótcselekvése és elfelejtjük, hogy nem a smink, a szép ruha, vagy a plasztikai beavatkozás miatt vagyunk szerethetőek. A belső rendezettség kívülről is látszik, ha valaki szereti önmagát azt kifelé is sugározza, míg ennek ellenkezője szintén ránk van írva. Persze fontos a külső megjelenés, de a sorrendet nem szabad felcserélni. Nem attól fogjuk szeretni magunkat, hogy botoxot tetetünk a testünkbe, vagy eltüntetjük az elmúlásra emlékeztető öregedés ráncait. Először meg kell tanulnunk szeretni önmagunkat és ezért kényeztetni a testünket és a lelkünket egyaránt. Tudnunk kell azonban, hogy e nélkül is tökéletesek és szerethetőek vagyunk.

„Megpróbálunk megjavítani valamit, de nem tudjuk megjavítani azt, amit nem látunk. A lelkünknek van szüksége a műtétre.”

Julia Roberts

Csak akkor várhatjuk el mástól, hogy szeressen minket, ha mi is szeretjük saját magunkat. A változás mindig belülről indul, a külső körülmények változása legfeljebb segítséget jelent, de nem oldja meg a bennünk keletkező problémát.

Fel kell vállalni önmagunkat. Amíg nem vállaljuk fel, akik valójában vagyunk, addig minden kapcsolatunk zátonyra fut. Attól félünk, hogy nem vagyunk elég jók, mert nem vagyunk tökéletesek. Esetleg van egy betegségünk, vagy nem keresünk annyit, amennyit szeretnénk, ezért próbáljuk az általunk vélt hiányosságokat a másik fél elől mélyen eltitkolni. Pedig mi ezekkel a hiányosságokkal vagyunk önmagunk, ezzel együtt vagyunk egy csomag. Ha ezt nem vállaljuk fel, ha mindig másnak akarunk látszani, mint akik valójában vagyunk, akkor hazugságban és boldogtalanul éljük az életünket. Azért kellenek a sminkek, a plasztikai műtétek, a divatos ruhák, hogy el tudjuk takarni vele azt, akik valójában vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy mi magunk nem vagyunk szerethetőek.

„Meg akarom mutatni az igazi valómat és azt akarom, hogy ti is ezt tegyétek magatokkal és szeressétek magatokat olyannak, amilyenek vagytok.”

Julia Roberts

Ahogy telik az idő el kell fogadni, hogy minden változik, mi magunk is folyamatos változáson megyünk keresztül. Testünk sejtjei is állandóan megújulnak, változnak, hét évente teljesen kicserélődnek, mégis marad bennünk valami állandó.

A biztosnak hitt helyzetekből, kapcsolatokból valójában mindig egyetlen dolog, ami megmarad, és az Te vagy Önmagadnak.

Aki nem tud szeretni önmagadért, az soha nem fog szeretni, kár vesztegetni az időt és az energiát. Az érzelmek nem tudatosan működnek, nem azért szeret valaki, mert nagyon jól mosogatsz, vagy sok pénzt keresel, hanem azért, aki valójában vagy. Ha ezt nem mutatjuk meg a másiknak, akkor esélyt sem adunk rá, hogy önmagunkért szeressenek minket. Ennek része a rossz és a jó tulajdonságod egyaránt, a kétségeid, félelmeid, a sorsod, mivel ezzel együtt vagy egy teljes egész. Ne feledd, hogy a szeretet feltétel nélküli és nem címkéz vagy skatulyáz.

Vállald fel önmagadat és az önmagad felvállalásából adódó konfliktusokat, hiszen ez a fejlődésed záloga. Keresd azt, ami boldogságot okoz, ami jó érzést kelt benned és kezdj el harcolni érte. Kezdd el járni a saját utadat, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy néhány ember kicserélődik körülötted. Keress magadnak pozitív példákat, találkozz olyan emberekkel, akik már megvalósították azt, amit szeretnél elérni és ezzel légy részese a saját életednek.