Mégis igaz a sztereotípia?

Barátok jöttek babalátogatóba. Két agglegény férfi ember, gondolom voltak nagy bajban, hogy mit is hozzanak egy egy éves forma gyereknek. Aztán jött a jolly joker, a fa építőkocka. Már átadásnál láttam a férjem szemét felcsillanni, de ekkor még nem állt össze bennem a történet.

Hogy az úgy van, hogy az anyák mindig aggódnak és etetik, öltöztetik, altatják a kis csemetét, az apukák pedig felszabadultan játszanak, repülőznek velük és jót nevetnek a gyerek fejére felaggatott tárgyakon. Én nem hittem ebben a sztereotípiában, az idő múlásával azonban be kellett látnom, hogy lehet benne valami.

Barátaink távozása után fél órával az építőkocka már kibontásra került és hatalmas felhőkarcolók épültek az Eszternek kialakított, elkerített arénában. Eszter először csak szemlélte az eseményeket, majd hatalmas csapásokkal igyekezett lerombolni a férjem által gondosan megalkotott építményeket. Majd, mintha mi sem történt volna minden kezdődött elölről. A játék végeztével férjemben felötlött a gondolat, hogy mi lenne, ha kisvasutat vennénk kislányunk egy éves szülinapjára. Először azt hittem viccel, aztán megláttam azt a gyerekes csillogást a szemében, amit már a fa építőkocka átadása során is észrevettem.  

Arra a kérdésre, azonban, hogy mit eszik a gyerek, amíg anya távol van már jóval nehezebb válaszolni. Mielőtt elmegyek itthonról mindent bemutatok a férjemnek, hogy mit hol talál és részletesen elmagyarázom mit, mikor és hogyan adjon. Ennek ellenére előfordul, hogy távozásom után férjecském kétségbeesetten szalad utánam a tegnap esti, konyhapulton felejtett maradékkal, hogy megkérdezze mindezt odaadhatja-e még csemeténknek. Én ilyenkor mindig elcsodálkozom, és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy lemondom az aznapi programot.

Aztán hazajövök és meglátom, ahogy a gyerek – maszatosan, fején egy nyuszis poszterrel – teli szájjal nevet, miközben a „Hol van a labda?” kérdésre vadul dobálja a keresett tárgyat. Érdekes, ezt még tegnap nem csinálta, pedig egész délután azt a vacakot kerestettem vele, amit most boldogan lóbál az orrom előtt.

És a gyerek pontosan megtanulja, hogy kitől mit várhat. Ha éhes, álmos, tele a pelus vagy fáj valami, akkor anya személye kizárólagos. Nagyon aranyos, ahogy mászik utánam és kétségbeesve kiabálja, hogy „Mammm, Mammm”. Én pedig szavak nélkül is tudom, hogy éppen mire van szüksége. A férjem pedig könnyedén játszik vele, tanítja, elmagyarázza, hogyan működik a villanykapcsoló vagy a konnektor és milyen elven működik a hősugárzó.

Lehet, hogy ezek már hosszú évek alatt belénk kódolt programok, amiknek mind nőként, mind pedig férfiként engedelmeskedünk, hiszen, ahogy mondják a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról érkeztek. Mégis jól működünk együtt és így teljes az élet, csak ne akarjuk egymást folyton megváltoztatni.

0 Tovább

A kiabálós baba

Eszter imád kiabálni. Ez olyan 6 hónapos korában kezdődött, nagyjából mióta felfedezte, hogy a torkából kiáramló levegővel hogyan lehet a síráson kívül más hangokat is kiadni. Ebben az időszakban néhány napot barátoknál töltöttünk. Eszter örült az új arcoknak, előszeretettel kurjongatott mindenkinek és hatalmas kiabálással igyekezett felhívni a jelenlévők figyelmét. Az első együtt töltött fél óra után a barátaink 3 éves kislánya ránk nézett és csak ennyit mondott:

  • "Legközelebb ne hozzatok ilyen kiabálós babát!"

Ezen akkor jót nevettünk, nem sejtettük, hogy ez még csak a kezdet.

Itthon a kiabálás a mindennapok részévé vált. Amikor már nem bírom tovább a folyamatos csatarát én magam is elkezdem erőteljesen utánozni az Eszter által kiadott hangokat. Ehhez olykor a férjem is csatlakozik és akkor szó szerint zeng az egész lakás, Eszter pedig egyáltalán nem jön zavarba kiabálós szülei láttán, inkább örömmel nyugtázza, hogy rokon lelkek közé érkezett.

Mindez már itthon természetes, gond csak akkor van, ha ki kell mozdulni a négy fal közül, mivel Eszter az idegen környezetben sem fogja vissza magát. Sőt!

Néhány napot Szarvason töltöttünk, ahol kislányunk nagyon jól érezte magát. Az első este lementünk közösen vacsorázni, a pincér hozta az etetőszéket és elfoglaltuk a helyünket. Eszter először csak nézelődött, megfigyelt és persze ő is kapott egy kanalat, amivel vadul csapkodott mindenfelé. Ekkor még egy teljesen átlagos kisgyermekes családnak tűntünk az asztalnál.

Aztán kislányunk hamarosan úgy gondolta, hogy túl uncsi a vacsora, inkább igyekszik leszólítani vadidegen gyerekeket, férfiakat, nőket, akik esetleg egy-egy rövid időre szórakoztatóbbnak bizonyulnak nálunk.  Pár perc elteltével már tőlünk zengett az étterem. Először kedvesen mosolyogtunk, mosolyogva fogadtuk a felénk irányuló elnéző pillantásokat. A ricsaj azonban csak nem akart szűnni, Eszter hatalmas csápoló mozdulatokkal és eszméletlen orgánummal igyekezett felhívni magára a figyelmet. És ez minden reggelinél és vacsoránál így ismétlődött, mi pedig kétségbeesetten próbáltuk egy-egy falat kenyérrel vagy egy kis vízzel elterelni kislányunk figyelmét.

Ez így ment egészen az utolsó estéig, amikor rájöttünk, hogyha közvetlenül a játszósarok mellé ülünk, akkor etetés közben még szórakoztatni is tudjuk csemeténket. Ezzel nagymértékben sikerült csökkenteni az éttermi kiabálás időtartamát.

Első kiáltás és már érkezett is a pénztárgép, majd a következőnél az építőkocka, a szakadtas maci, a számológép és még sorolhatnám. Eszter elég hamar átlátta a helyzetet, így egyre csökkent az egy-egy játékra fordított idő mennyisége. Az étkezés végére már folyamatos mozgásban voltam az asztalunk és a játszósarok között. Természetesen egy idő után minden tárgy hatalmas csattanással érkezett a padlóra, de mindezt legfeljebb egy kedves, már-már halknak mondható „ö”és egy kis kacagás kísérte. Az asztalunk persze olyan volt, mint a zsibin kacatokat áruló idős néni asztala, az alattunk lévő játékokkal pedig egy egész óvodai csoport elszórakozhatott volna.

Vacsora után elégedetten nyugtáztuk a csendes étkezést és persze a kisebb, hurrikánszerű felfordulást, amit a játékok folyamatos halmozása okozott. A cél azonban szentesítette az eszközt, bár azért egy kicsit meglepődtem, amikor szaunázás közben az egyik vendég megkérdezte, hogy ugye én vagyok a „kiabálós kislány anyukája”. Én kettőt pislogtam, majd büszkén válaszoltam, hogy igen, ő pedig az apukája, mutattam kajánul a férjemre.

  • Olyan aranyos, mindig őt figyeltük étkezés közben mondta kedvesen a vendég.

Majd elmesélte, hogy neki is van három lánya, akik már nagyok, de Eszter folyamatos csatarája kellemes emlékeket idézett fel benne.

Én ekkor teljesen megnyugodtam és büszke voltam a kiabálós kislányunkra, akinek köszönhetően még új ismeretség is született. Ez a korszak is véget ér, hamarabb, mint gondolnám és lehet, hogy pár év múlva én is visszasírom a kiabálós, pakolászós vacsorákat. Most azonban ez még szervesen az életünk része és én – egy kis humorral fűszerezve – igyekszem kiélvezni minden egyes pillanatát.  

0 Tovább

Süsü a sárkány

Ma arra jöttem haza a jógából, hogy a férjem megállapította a gyereknek abszolút hallása van. Tekintve, hogy csemeténk még csak egy éves, ezt elég merész kijelentésnek éreztem, de a férjem, hogy bebizonyítsa igazát rá is zendített a „Süsü a sárkány” jól ismert dallamára. És láss csodát kislányunk fél percen belül lefelé görbülő szájjal sírni kezdett. Majd a férjem abbahagyta az éneklést és, mintha mi sem történt volna ment tovább a játék. Pár perc elteltével aztán megismétlődött a jelent. „Én vagyok a híres egy fejű” zengte a férjem és Eszter a második sornál már keserves sírásban tört ki, vigasztalhatatlannak tűnt, amíg a férjem abba nem hagyta az éneklést.

Úgy gondoltam ennek fele sem tréfa, hogy végére járjunk a dolognak én is elkezdtem neki énekelni a „Tavaszi szél vizet áraszt” jól ismert dallamát. Eszter táncos mozdulatokkal nyugtázta, hogy tetszik neki a dallam és az előadás. Majd nagy levegőt vettem és megpróbálkoztam a Süsüvel. Semmi változás, kis kezével jelezte, hogy jó a buli, folytassam, ha szeretném, mert ő igenis élvezi a hallottakat.

Huh. Azért itt egy kicsit megfagyott bennem a vér. Eszembe jutottak azok a véget nem érő komolyzenei koncertek, ahová középiskolában a lelkes énektanárnő, egyetem után pedig kislányom keresztanyja cipelt magával. Ilyenkor mindig igyekeztem nagy érdeklődést színlelni, legszívesebben azonban eldőltem volna, hogy végig aludhassam az előadást. Az első fél óra még csak elment, aztán éreztem, hogy bármit teszek, bárhogy próbálkozom, leragad a szemem. Mai fejemmel már nem is értem miért nem visznek be ágyat és takarót, vagy legalább egy jóga matracot a komolyzenei koncertekre, hogy tényleg mindenki zavartalanul „élvezhesse” a zenét. Úgy is lehetne hirdetni az előadásokat, hogy garantált kikapcsolódással párosítva, az alvászavarral küzdők biztosan szívesen látogatnák és én magam is rendszeresen beiktatnám alvásterápia gyanánt.

És hirtelen megjelent előttem egy 7 év forma kislány alakja, aki nagyon szépen énekel, vagy zongorázik, vagy furulyázik, esetleg hegedül, a lényeg, hogy a komolyzene megszállott szerelmese. Ez volt az a pont, amikor éreztem, hogy kezd rajtam elhatalmasodni a pánik. Hiszen nekem Eszter anyukájaként el kell majd járnom ezekre a koncertekre, miközben eljátszom, hogy én vagyok a legérdeklődőbb, legboldogabb anyuka, aki még vakarózni sem mer, nehogy valaki azt gondolja, hogy nem szereti a komolyzenét. Már látom magam, ahogy büszkén mosolygok, tapsolok, éljenzek, miközben igyekszem elmajszolni egy meghatott könnycseppet a szemem sarkából. Csak azt nem tudom hogyan préselem még oda azt a könnycseppet, de amíg Eszter megnő lesz időm kitalálni. És ki tudja, lehet, hogy én leszek az az anyuka, aki bevezeti a „komolyzenei relaxáció” műfaját.

https://www.youtube.com/watch?v=5Yz7f5RTQis

0 Tovább

        Rendhagyó szépségtippek

 

A szépségnek nincs nemzetközi definíciója, teljesen máshogy szép egy kisgyerek, mint egy várandós anyuka, vagy egy kedvesen mosolygó idős ember. A szépségnek sok formája létezik, az azonban teljesen bizonyos, hogy minden esetben belülről fakad.

feladat

feladat

A képen egy kínai kislány látható. Vonásait még sugárzóbbá teszi a fénykép készítője felé küldött mosoly.                                                                                                        /Fotók: Sygma/

feladat

feladat

A kismamák vonásai szintén meglágyulnak, a mosoly már csak hab a tortán.

feladat

A képen egy bartáságosan köszönő indiai férfi látható. A mosoly valósággal megszépíti az idős férfi vonasait.                              

A szépséget nehéz megfogni és lecsupaszítani, azt hiszem ez elsősorban egy belső érzés, amit aztán a külvilág is harmonikusnak és vonzónak ítél. Amennyi szépséget észrevesz valaki és magába szív, annyit tükröz ő maga is vissza a környezetének.

Nincs szép vagy csúnya ember, a külső megjelenésünk csupán a magunkról formált belső világunkat tükrözi. A külső jegyek megmutatják mennyire vagyunk harmóniában önmagunkkal, mint ahogy a hajunk, fogunk, körmünk állapota, íriszünk vizsgálata szintén informcióval szolgálhat egészségi állapotunk vonatkozásában.

Érdemes ezért a szépülést nemcsak kívülről, hanem belülről is megélni és rengeteg pozitív gondolattal töltekezni, hiszen ahogy a dohányzás öregíti a bőrünket, úgy a negatív gondolatok is tükröződnek vonásainkon.

Összegyűjtöttem néhány szépségtippet, ami kivételesen nem külsőnket, hanem belső közérzetünket javítja, ezáltal garantáltan szebbnek érezzük majd magunkat általa:

Rendhagyó szépségtippek

1) "A mosoly a lélek megcsillanása"

Ha mosolygunk ellágyulnak vonásaink, általa - kortól függetlenül - minden arc megszépül. A netetést egyes kulturákban terápiás célra is alkalmazzák, a világ számos pontjá nevetőklubok alakultak, ahol öt perc nevetés stresszoldó hatása már kimutatható.

A nevetés pozitív irányba hangolja a lelket és a gondolatokat, ezáltal könnyebben nézünk szembe a kihívásokkal és talájuk meg a megoldást. A nevetés által endorfinhomonok szabadulnak fel, ami elősegíti a pozitív gondolatok, ezáltal pozitív hozzáállásunk megteremtését.

Én azt tapasztaltam, hogy a humor egyébként is gyógyír minden problémára, a legnehezebb helyzeteket is könnyedén le lehet kezelni általa.

2) Tölts több időt a természetben

Ha valaki szépülni vágyik javaslom, hogy tegyen minél hosszabb sétát a természetben, hiszen ajándék ez a hosszú, csodálatos ősz, amiben már évek óta nem volt részünk.

A hétvégén Szarvason voltunk férjemmel és csodálatos volt sétálni az arborétumban, csodálni az ősz színeit és a szépen hulló faleveleket. Éreztem, ahogy töltődöm az engem körülvevő táj látványától és hiába sétáltunk kilométereken keresztül, mégis kipihenten tértem haza.

feladat

feladat

Általában, amikor valami szépséggel töltekezem, akkor én magam is szépnek érzem magam, úgy élem meg, hogy minden pólusomon keresztül a beszívott harmóniát sugárzom a külvilág felé.                                                                                                                           

3) Szánj időt önmagadra

A hétköznapokban igyekszünk megfelelni a munkahelyen és egyéb társas kapcsolatainkban, kiszolgáljuk a párunkat, gyerekeinket miközben saját magunkra már sem időnk sem energiánk nem marad. Az önmagunkra fordított idő hiányát azonban előbb-utóbb kívül belül megérezzük.

Ezért fontos, hogy időt szánjunk önamgunkra és megkeressünk azokat a lehetőségeket, amikor úgy érezzük mi részesülünk egy kis kényeztetésben. Ez lehet egy fodrász, egy masszőr vagy egy kozmetikus, a lényeg, hogy hagyjuk magunkat kikapcsolni általuk.  Amíg azt érezzük, hogy minden más fontosabb nálunk, addig nem várhatjuk, hogy mások visszajelzései alapján szépnek érezzük magunkat. 

Szépségünk nem elsősorban külső megjelenésünkön múlik, de amitől mi magunk jobban érezzük magunkat, az biztos, hogy széppé varázsolja belsőnket, külsőnket egyaránt.

4) Fogadd el önmagad

Az idősebb emberek egy részében él egy szereotípia, hogy a fiatalabbak szerethetőbbek, mivel ők még feszes testtel és ráncmentes vonásokkal rendelkeznek. Ezt persze a "fiatalság ipar" jól ki is használja, miközben a fiatalok szintén elégedetlenek önmagukkal, mivel idősebbek, vagy vékonyabbak szeretnének lenni, mint amilyenek valjában. Ez a fajta gondolkodás, az önmagunkkal való folyamatos elégedetlenség biztos nem segíti elő, hogy szépnek és harmónikusnak érezzük magunkat a bőrünkben.

Első lépésként javaslom, hogy az örök elégedetlenség helyett egyszer próbáljunk meg a jelenben hálásnak lenni azért, amink van. Ez az újfajta hozzáállás garantáltan megszépíti vonásainkat.

feladat

feladat

"Csak két nap van egy évben, amikor semmit nem tehetsz: az egyik a tegnap, a másik a holnap. Tehát csak a ma a megfelelő nap arra, hogy szeress, hogy higgy és elsősorban, hogy élj."

5) Mártózz meg egy állat feltétel nélküli szeretetében

Nem véletlenül használják az állatokat terápiás célra, hiszen köztudomású, hogy az ő társaságuk gyógyírt jelent minden problémánkra. Ők nem ítélkeznek, nem fárasztanak, mindig örülnek és várnak haza bennünket. Egy kiadós séta, vagy egy kis simogatás, miközben az állat feltétel nélküli szeretete sugárzik felénk magában olyan terápia, amivel szintén szépülhetünk.

feladat

feladat

Egy állatban nincsenek játszmák, hiányzik belőle mindenféle rosszindulat, vagy intrika. Neki nem kell megfelelni, önmagadért szeret feltétel nélkül.

Végül egy kis ismétlés: "A szépség belülről fakad" 

Érdekes, de az interneten beírtam a keresőbe a szépség szót és rengeteg szépségápolással kapcsolatos oldal jött a felszínre. Egyet sem találtam azonban, ami a belső szépséggel foglalkozott volna, pedig hiszem azt, hogy alapvetően minden változás belülről indul.

Most vagyok 7 hónapos kismama és teljesen máshogy élem meg a szépség fogalmát, mint egy pár hónappal korábban. A várandós időszakot megelőzően a szépség elsősorban számomra is a külső megjelenést tükrözte, azt, hogy valaki mennyire ápolt, sportos, egyszóval mennyire van rendben a külső megjelenése.

Sok embertől hallottam - és most magam is tapasztalom -, hogy a babavárás számtalan belső változást indít el az emberben. A cikket fogalmazva döbbentem rá, hogy ez a szépséggel kapcsolatban is így van. Most a szépség sokkal inkább egy belső minőséget, harmóniát jelent számomra, ami nem függ attól, hogy tetszem-e másoknak, vagy mennyire vékony a derekam. Ez egy teljesen más életérzés, amikor az ember könnyebben kerül összhangba önmagával, ezáltal hamarabb meglátja az őt körülvevő értékeket és a szépséget.

feladat

feladat

"Nincs út a boldogsághoz, a boldogság maga az út."

Az egészen bizonyos, hogy a pusztán külső szépség senkit nem tesz hosszú távon boldoggá. Ami mögött nincs lélek vagy szeretet, az egy idő után semmit nem jelent, megszokjuk és a legszebb arc is könnyedén unottá válik számunkra. Egy új ruhától, vagy egy plasztikai beavatkozástól rövid ideig jobban érezhetjük ugyan magunkat, tartósan azonban ritkán érzékeljük szebbnek, boldogabbnak, harmónikusabbnak önmagunkat általa.

Éppen ezért minden kedves olvasót a jelen pillanat megélésére és az önelfogadásra biztatok, mely, ha megtörténik bárki garantáltan szépnek és harmónikusnak érezheti önmagát, amit hamarosan környezete visszajelzései is megerősítenek majd.

0 Tovább

„Az embereket a hülyeségükkel együtt kell szeretni.”

Ma reggel olvastam ezt a Müller Péter idézetet és hirtelen képek villantak be lelki szemeim előtt, ahogy ma korán munkába indultam. Az egész úgy kezdődött, hogy esett az eső, ami – korábbi tapasztalatokból kiindulva – alapvetően semmi jót nem jelentett. Ilyenkor mindenki autóba ül, hatalmas dugók alakulnak ki a városban, ingerültek, türelmetlenek az emberek.

Némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy – sokakkal ellentétben – nem az autót választom és páromat sem riasztom, hogy szaladjon el velem, hanem szokásos elektromos rolleremmel veszem nyakamba a várost.

Az első meglepetés az volt, hogy az utcánkban – ahol egyébként hetente kb. 5 autó jár összesen – forgalmi dugó volt és perceket kellett várnom, hogy egyáltalán le tudjak lépni az úttestre. Aztán a Ceglédi utcán már polgárőr terelte a forgalmat, mivel akkora volt a parkoló és bekanyarodó autók áradata, hogy pillanatok alatt kisebb tumultus keletkezett. Én békésen haladtam a parkoló autók mellett, még örültem is, hogy most nem egy dugóban ülök, hanem kényelmesen haladok elektromos járművemmel, amikor egy bősz anyuka felfedezett egy épp előttem lévő rést a kocsisorban és csikorgó gumikkal bevágott, nehogy lemaradjon az ajándék parkolóról. Én satufékeztem, elrántottam a kormányt, pont a parkoló kellős közepére sikerült így kerülnöm, amire a válasz egy ingerült kézmozdulat volt, ami annyit jelentett, hogy húzzak onnan nagyon gyorsan.

Ez a felvétel nem saját fotó, de a hölgy reakciója az internetről nagyon sok hasonlóságot mutatott az elém vágó szülő reakciójával.

Ebben a pillanatban elég nehéz volt bármiféle pozitív érzést táplálnom a „kedves” anyuka iránt és én is átmentem dühöngőbe, Igyekeztem minél hamarabb továbbállni, miközben újra végigpörgettem az eseményeket és lassan kezdtem hálát érezni, hogy semmi baj nem történt. Aztán igyekeztem elfogadni, hogy mindenki hibázik, hogy mindenki lehet fáradt, feszült, ideges és vannak gyenge pillanatai. Ezt megértettem, kicsit meg is sajnáltam a „kedves” anyukát, de megszeretni azért nem tudtam. Úgy éreztem ehhez már legalább Teréz anyának kellene lennem, akit a napokban szentté is avatott a római katolikus egyház, de én nem vagyok Teréz anya.

Még napközben is többször eszembe jutottak a reggeli események, Müller Péter gondolata azonban olyan volt, mint egy üzenet.  Üzenet arról, hogy ne zsörtölődjek tovább, hogy én sem vagyok tökéletes és, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy egyetlen percét is szeretet nélkül éljük. A gondviselés pedig igenis létezik, vigyáz ránk, amikor kell és ha az ember segíteni akar magán, akkor meg is kapja a segítséget, sokszor egy szó, vagy kósza gondolat formájában, de mindent a megfelelő pillanatban.

0 Tovább
«
12

smileemotions

blogavatar

Smile emotions

Utolsó kommentek