Barátok jöttek babalátogatóba. Két agglegény férfi ember, gondolom voltak nagy bajban, hogy mit is hozzanak egy egy éves forma gyereknek. Aztán jött a jolly joker, a fa építőkocka. Már átadásnál láttam a férjem szemét felcsillanni, de ekkor még nem állt össze bennem a történet.

Hogy az úgy van, hogy az anyák mindig aggódnak és etetik, öltöztetik, altatják a kis csemetét, az apukák pedig felszabadultan játszanak, repülőznek velük és jót nevetnek a gyerek fejére felaggatott tárgyakon. Én nem hittem ebben a sztereotípiában, az idő múlásával azonban be kellett látnom, hogy lehet benne valami.

Barátaink távozása után fél órával az építőkocka már kibontásra került és hatalmas felhőkarcolók épültek az Eszternek kialakított, elkerített arénában. Eszter először csak szemlélte az eseményeket, majd hatalmas csapásokkal igyekezett lerombolni a férjem által gondosan megalkotott építményeket. Majd, mintha mi sem történt volna minden kezdődött elölről. A játék végeztével férjemben felötlött a gondolat, hogy mi lenne, ha kisvasutat vennénk kislányunk egy éves szülinapjára. Először azt hittem viccel, aztán megláttam azt a gyerekes csillogást a szemében, amit már a fa építőkocka átadása során is észrevettem.  

Arra a kérdésre, azonban, hogy mit eszik a gyerek, amíg anya távol van már jóval nehezebb válaszolni. Mielőtt elmegyek itthonról mindent bemutatok a férjemnek, hogy mit hol talál és részletesen elmagyarázom mit, mikor és hogyan adjon. Ennek ellenére előfordul, hogy távozásom után férjecském kétségbeesetten szalad utánam a tegnap esti, konyhapulton felejtett maradékkal, hogy megkérdezze mindezt odaadhatja-e még csemeténknek. Én ilyenkor mindig elcsodálkozom, és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy lemondom az aznapi programot.

Aztán hazajövök és meglátom, ahogy a gyerek – maszatosan, fején egy nyuszis poszterrel – teli szájjal nevet, miközben a „Hol van a labda?” kérdésre vadul dobálja a keresett tárgyat. Érdekes, ezt még tegnap nem csinálta, pedig egész délután azt a vacakot kerestettem vele, amit most boldogan lóbál az orrom előtt.

És a gyerek pontosan megtanulja, hogy kitől mit várhat. Ha éhes, álmos, tele a pelus vagy fáj valami, akkor anya személye kizárólagos. Nagyon aranyos, ahogy mászik utánam és kétségbeesve kiabálja, hogy „Mammm, Mammm”. Én pedig szavak nélkül is tudom, hogy éppen mire van szüksége. A férjem pedig könnyedén játszik vele, tanítja, elmagyarázza, hogyan működik a villanykapcsoló vagy a konnektor és milyen elven működik a hősugárzó.

Lehet, hogy ezek már hosszú évek alatt belénk kódolt programok, amiknek mind nőként, mind pedig férfiként engedelmeskedünk, hiszen, ahogy mondják a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról érkeztek. Mégis jól működünk együtt és így teljes az élet, csak ne akarjuk egymást folyton megváltoztatni.