Fotók: Sygma

Néhány hete barátnőmmel beszéltem telefonon és éppen arról mesélt, hogy milyen jó volt egy kellemes hetet a volt párjával tölni. Már nem volt közöttük semmiféle kapcsolat, mégis éjszakánként összebújva ébredtek, holott tudták, hogy nincs közös útjuk és pár nap múlva el kell engedniük a másikat. Én nem értettem ennek mi értelme, mire barátnőm egyszerűen csak annyit mondott: „az élethez kell egy kis őrültség”.

Ezen elgondolkozva jöttem rá milyen fontos, hogy képesek legyünk elengedni magunkat, amikor nem foglalkozunk semmivel, amikor félretesszük az előítéleteinket arról, hogy mi lenne a helyes és a helytelen, csak azt tesszük, ami jól esik.

Ez gyerekkorban még természetesen megy mindenkinek, aztán felnőttként valahogy elfelejtjük milyen is önfeledten szabadnak lenni.

A felnőtt lét az állandó megfelelésről, alkalmazkodásról, mindennapi érdekharcok megvívásáról szól, amiket sok esetben a tanult és megszokott társadalmi normáknak megfelelően játszunk.

Néha azonban jó kilépni a konvencionális szerepekből, nem gondolni semmire, csak hagyni, hogy a szél simogassa az arcunkat, vagy pár napot együtt aludni valakivel, anélkül, hogy a jövőn, vagy az illem merev szabályain gondolkoznánk.

Merj néha őrültnek lenni, ezáltal ismerd meg önmagad

A lényeg, hogy merj élni, kilépni a saját komfortzónádból és ne gondolkozz, csak hagyd magad szárnyalni. Hagyd magadnak átélni a pillanatot.

Mindig csak az adott pillanat létezik, minden más az idő martaléka.

A bátorság egy ponton túl már őrültség, őrültség nélkül azonban csupa szürke hétköznap az élet. Az őrültség lehet egy szokásostól eltérő mondat, tekintet, ami téged és másokat is megmosolyogtat, ami kizökkent, ami miatt jobban érzed magad.

Mindenkit más tesz boldoggá, mindenki mást érez, máshogy működik és mindenkinek magának kell megismernie önmagát.

Születéskor vastag szakkönyvek foglalkoznak a babaápolással, mit tegyünk, ha beteg a gyerek, ha éhes, vagy bepisilt, azt azonban sehol nem írják le, hogy mi fogja boldoggá tenni. Senki nem kap a kezébe használati utasítást saját magához. Éppen ezért olyan fontos, hogy ne befolyásoljanak a társadalmi elvárások, ne az elvárt normák, sablonok szerint éljük az életünket.

„Nem az az őrült, aki valamely indíttatásból különös dolgokat cselekszik. Az az igazi őrültség, ha az ember mindig ugyanazt csinálja, mégis hinni akarja, hogy más lesz az eredmény.”

Csak azt vegyük át, ami boldoggá tesz, mert az tényleg rólunk szól, ami nem, azt viszont nem érdemes erőltetni. Hogy ezt valaki el tudja dönteni szükség van önismeretre, melyhez elengedhetetlen, hogy olykor-olykor elhagyjuk saját komfortzónánkat és ezáltal megszerezhessük azt a bizonyos - korábban sehol nem olvasott - használati útmutatót.

Engedd el a boldogtalanságot

Sokszor nem könnyű elengedni, ami boldogtalanná tesz, főleg, ha kifelé hárítjuk a felelősséget, pedig valójában minden a mi saját döntésünkön múlik. Nem számít, hogy hogyan bántak velünk gyerekkorunkban, vagy hogyan viselkedett velünk a férjünk, vagy a gyerekünk, valójában mindig van választásunk és minden a mi döntésünkön múlik. Ennek felismerése a igazi változás záloga.

"A boldogtalanság nem történik velünk, azt mi állítjuk elő."

Abban a pillanatban, ahogy végre elengeded, a boldogtalanság érzését, újra elkezded a saját utadat járni és elkezded megváltoztatni az életedet. Ilyenkor elkezdesz újra magadra, a benned lévő belső hangra figyelni, aki ösztönöz, segít és ha egyszer lesz bátorságod meghozni a döntést, és megtapasztalod milyen boldognak és elégedettnek lenni, akkor már soha nem fogod kevesebbel beérni legyen szó munkáról vagy párkapcsolatról.

Mindig a bennünk lévő képek, hitrendszerek korlátoznak, aztán egyszer csak elengeded őket és rájössz, hogy egy illúzióhoz ragaszkodtál.

Az álomkép nem tesz igazán boldoggá, érzed, hogy valami hiányzik és egyszer csak eljön az ideje, hogy menni kell tovább, keresni kell tovább, hogy megtaláld azt a társat, hivatást, ahol valóban boldognak érzed magad.

Ehhez azonban be kell zárni az ajtókat, el kell engedni a nem működő dolgokat, meg kell gyászolni a veszteséget, majd, amikor eljön az ideje újult erővel kell indulni tovább. Minden folyamat segít, hogy minél jobban megismerd önmagad, hogy megtudd mire vágysz valójában.

Abban biztos lehetsz, ha az utadon haladsz boldognak érzed magad és elhárul előled minden akadály. Ha a megfelelő társ van melletted, akkor nem kell görcsösen kapaszkodnod belé, mert ő nem fog elmenni, neki mellette a helyed és neked mellette. Ha valaki egyszer megtapasztalja az életében, hogy milyen érzés, amikor megtalálod, ami hozzád tartozik, akkor az élete minden területén ezt keresi majd és képtelen lesz  beérni kevesebbel.

Itt Ákos sorai jutnak eszembe: "Senki sem veheti el, ami csak a tiéd." És ebben teljesen igaza van.

Merj változni és változtatni

Már régóta tudom, hogy az életben nincs rossz döntés, csak, ha nem döntünk, ha halogatjuk, az utolsókig húzzuk a dolgokat, míg végül elmegy a lehetőség az orrunk előtt.

Merjünk változtatni azon a mintán, ami nem tesz minket boldoggá. Csinálhatjuk máshogy, mint a környezetünk, attól, hogy nem találjuk a helyünket még nem biztos, hogy a hiba a mi készülékünkben van.

Az utóbbi időben én is kezdek rádöbbeni, hogy a "napi 8 órában alkalmazottként dolgozom valahol" igazából nem az én műfajom. Korábban nem is tudtam mitől szenvedek, soha nem láttam senkitől, hogy másképp is lehet. Aztán egyszer csak megismerkedtem a jelenlegi párommal, aki már fiatal kora óta vállalkozik, magának keresi a munkát, osztja be a pénzét és az idejét. Ekkor csodálkoztam rá, hogy így is lehet élni és azóta tudom megfogalmazni, hogy mi az, amit szeretnék. És, ha valaki tudja mit akar, előbb utóbb el is éri azt.

Az ismeretlentől való félelem

Az ismeretlentől való félelem egy nagyon erős érzés, ami folyton akadályokat gördít az utunkba, anélkül, hogy tudnánk mi történik.

Ilyenkor érdemes magunkba nézni és feltenni a kérdést, hogy mire is vágyunk valójában. Miért lenne rossz, ha nem teszi boldoggá az, amire sokan vágynak? Az, ha valaki elhiszi, hogy neki ennyi jár, vagy hisz benne, hogy ennél még jobb lehet az már mindenkinek a saját döntése.

Párom szokta mondogatni, hogy minden fejben dől el és egyre inkább úgy érzem, hogy igaza van.

Az ember legnagyobb korlátja saját maga, akivel meg kell vívnia harcait, hogy változni tudjon és adott esetben boldogabb lehessen.

A változás felé vezető lépcső sokszor nehéz az elején, ha valaki rászánja magát, hogy elindul nem is érdemes egy ideig visszafelé tekingetni, összehasonlítgatni az előzőt a jelenlegivel, mert lehet, hogy a másik élet könnyebb volt, de valami mégis hiányzott, mégsem tudott boldoggá tenni.

A jövő azonban nincs kőbe vésve, csak homokba írva, így szabadon formálhatjuk azt. A változtatásra pedig mindig van lehetőség.